Ki van jelen

Oldalainkat 27 vendég és 0 tag böngészi

Időjárás

Felhőkép

Ózd-Salgó Rallye 2018

Ózd-Salgó Rallye 2018


Az ózdi prológgal megkezdődött a 2018-as Országos Rallye bajnokság 6. futama, az Ózd-Salgó Rallye. A péntek késő délutáni, esti, igazán közönségszórakoztató autózásra a salakarénában került sor. Az ORB és ORC értékelésében 50 páros teljesítette a távot, közülük a Turán Motorsport kettőse, Turán Frigyes és Bagaméri Laci volt a leggyorsabb.

Lazán, de pontosan autóztunk.” – foglalta össze tömören Frici a prológ történéseit. „Jól sikerült a rajt is, ez is hozzájárult a jó eredmény eléréséhez. De ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, a verseny holnap egy igazán komoly nappal folytatódik, most erre készülünk.” – folytatta hasonlóan tömör stílusban a pilóta, amivel egyben indokolta is a sietségét.


A Székesfehérvár Rallye-n mentünk utoljára ezzel az autóval, és akkor éreztem egy kis bizonytalanságot a hátsó futómű felől, így ezzel kifejezetten sokat foglalkoztunk az Ózd-Salgó Rallye előtti teszten. Bízunk benne, hogy versenykörülmények között is jobb lesz az autó.” – mondta zárszóként Frici.


Nagyon jó érzés volt ilyen sok néző előtt autózni a prológon!” – osztotta meg a prológon szerzett élményét Bagaméri Laci. „Az eredménynek külön örülünk, még ha ez nem is számít bele a verseny végeredményébe, de a presztízsértéke így is óriási. Ma még a közönség szórakoztatása, a látványos autózás volt az elsődleges, de szombattól már a tempóé lesz a főszerep, így reggeltől a gázon fogunk állni!” – foglalta össze a napot röviden a navigátor.


A 2018-as Ózd-Salgó Rallye szombati – 2018. szeptember 1. – napján 11 gyorsasági szakasz vár az ORB indulóira, köztük két alkalommal a salgótarjáni városi szakasz is.

 

Forrás: Klein Péter- Just Creative