Ki van jelen

Oldalainkat 40 vendég és 0 tag böngészi

Időjárás

Felhőkép

A kéz dicsérete- madarak a falakon

Fenékpuszta- „Mindenkiben, aki él, van valami varázslatos és csodálatos, amit ő ajándékozhat a világnak. Nagy szerencse, ha megtalálod ezt a csodát, ha megtudod, mi az, amivel rendelkezel.” Mennyire igaz Szergej Vasziljevics Lukjanyenko kortárs orosz író gondolata. Két fantasztikus művész- Horváth Csongor Gergő és Őri Kristóf- rálelt és a közjó érdekében alkalmazza is ezt a „festői pluszt”.

A Fenékpusztai Madármentő és Repatriáló Állomás épületének oldalfaira varázsoltak szemet gyönyörködtető festményeket. Erről és sok egyébről is beszélgettem a két alkotóval.

Miután kellőképpen kigyönyörködtem magam a barkós- és függőcinege, jégmadár, valamint rétisas fej festmények látványában, arra kértem a fiúkat, hogy József Attila után szabadon- egy rögtönzött curriculum vitae keretében röviden mutatkozzanak be.

(Az alábbiakban értelemszerűen H.CS.- Horváth Csongor, Ő.K.- Őri Kristóf rövidítése lesz- a szerk.)

H.CS.: - Horváth Csongor Gergő, harminchat és fél esztendős vagyok. A rajzolást körülbelül 1984-ben kezdtem... három éves koromban (mosolyog), és ez a mai napig főszerepet játszik az életemben. A Magyar Képzőművészeti Egyetem képgrafika szakán diplomáztam 2006- ban, Eszik Alajos és Baranyai András grafikusművészek osztályában. Ezt követően egy fél évet töltöttem Németországban, a nürnbergi Akademie der Bildende Künste intermédia szakán- Erasmus ösztöndíjjal.

Az egyetemi évek utáni időszak hatalmas önkereséssel folytatódott az életem elég sok szegmensében, amely persze máig tart... de talán már kezd kirajzolódni, hogy a képzőművészethez közeli területtel szeretnék foglalkozni. Miért? Bármilyen más szakmába vagy tevékenységbe is fogtam, valahogy mindig visszakanyarodtam, illetve az életből szerzett tapasztalataimat is folyamatosan beleépítem az alkotásaimba. Jelenleg a képzőművészet több szegmensével is foglalkozom, de főként festészettel, illusztrálással és grafikával, az egyéni alkotásokon kívül leginkább a figurális- és családi portréfestészettel. Azt hiszem ez a terület a legjellemzőbb rám, amelyben legjobban ki tudom bontakoztatni a saját egyéniségem. Egyéni- és csoportos kiállításaim voltak többek közt Dél-Koreában, Japánban és Németországban is, valamint hazai térben, legfőképpen Budapesten és a nyugati régiókban.

Ő.K.: - Üdvözlöm a kedves olvasóközönséget! Őri Kristóf vagyok, alias „Sick". Kül- és beltéri grafikákkal, faldekorációkkal, graffitifestéssel, ritkán digitális rajzolással foglalkozom, mintegy másfél évtizede. A művésznevem onnan ered, hogy valaki egyszer megjegyezte az egyik alkotásomra, hogy mennyire „beteg"! Nekem rögtön megtetszett a szó angol verziója… valamint külön-külön a betűk is, mert jól rajzolhatók voltak számomra.

Alapvetően festék sprayjel dolgozom, mert tetszik, hogy sokféleképp használható, hatásos effekteket, színátmeneteket lehet kihozni belőle, amiket más matériával lehetetlen lenne. Emellett most tanulom az ecsetkezelést, ezért is volt hasznos számomra ez a fenékpusztai épület alkotásainak a festése. Itt kb. 85%-ban csak ecsetet, diszperziós festéket és színezőpasztát használtunk.

Arra is kíváncsi voltam, hogy a két alkotónak mennyire jelentett kihívást a megoldandó feladat. Elsőként Csongor válaszolt rövid gondolkodás után.

H.CS.: - A „madaras projekt”-eket ketten követtük el: Őri Kristóf alias „Sick” – graffitiművész és Horváth Csongor Gergő képzőművész. Kristóffal az ismeretségünk mondhatni elég friss, talán egy évvel ezelőttire tehető, úgyhogy egy ekkora volumenű projekt létrehozása mindkettőnk számára hatalmas kihívásnak bizonyult, mivel még nem ismertük igazán egymás alkotási metódusát és látásmódját. Korábban már láttam Kristóf spray-festményeit a vonyarcvashegyi Lido strandon, amely adott egy más kontextust a hely hangulatának és eszembe jutott, hogy elég újszerűen lehetne ötvözni a graffiti-stílust a hagyományos festészettel, de amit most készítettünk az inkább street art. Én többnyire ecsettel papíron, vásznon dolgoztam előtte, amely kisebb mozgásteret biztosított technikailag, valamint pár éve belsőtereket, szobadekorációkat kezdtem el készíteni, azonban régóta szerettem volna magam kipróbálni kültéri festményekkel is. Amikor kiderült, hogy Kristóf is annyira elkötelezett a falfestés iránt, örültem, hogy akad még egy olyan elvarázsolt figura, mint én. Leginkább a közös cél és az elrugaszkodott gondolkodás, hogy mindketten valahol üresnek és szürkének láttuk a környezetünket, főleg a falakat szerettük volna máshogy látni, sokkal színesebben, életigenlőbben, „feelgood”-osabban. Ennek első lenyomata a fenékpusztai volt vasúti megálló épület külső falain készült madaras falfestmények. Szóval- a festéshez, rajzoláshoz lélekben valahol meg kell rekedni valahol az óvodai filctollas-zsírkrétás korszakban, és felnőttkorban ötvözni kell az iskolákban, munkában tanultakkal... és az életben megszerzett tapasztalatokkal. Úgy gondolom, a tehetség és szorgalom mellett ezek a dolgok elengedhetetlenek ahhoz, hogy valaki hiteles és jó alkotóvá váljon.

Kristóf vette át a szót, aki szintén nagy átéléssel mesél a kezdetekről, és arról mit is jelentett számára az adott munkaprogram.

Ő.K.: - Az egész projekt úgy indult- Csongor barátommal, csapattársammal kitaláltuk, hogy a magunk szórakoztatására, valamint a közjót is szolgálva, vizuális látványosságként föl kellene öltöztetni pár populáris, az átlagember számára is könnyen megközelíthető, unalmas, szürke falat.

Ezért kezdtünk el olyan felületeket keresni, amelyek megfelelnek ezeknek a kritériumoknak. Találtunk is szép számmal, de sajnos az önkormányzat, vagy éppen a tulajdonos negatív hozzáállása miatt nem tudtunk megegyezni. Rosszabb esetben válaszra sem méltattak bennünket. Nem adtuk föl, tovább keresgéltünk. Nagy természet- és környezetbarátok lévén, ami már gyermekkorunk óta bennünk él- köszönhetően szüleinknek és a minket körülvevő érett, tudatos gondolkodású barátoknak-, mindenképp olyan helyszín kellett, ahol hasonló fölfogású emberekkel tudunk együttműködni, dolgozni, segíteni a munkájukat a rajzainkkal… vagy éppen a kétkezi önkéntes munkánkkal.

Ekkor jutott eszembe lehetséges opcióként a fenékpusztai Madárgyűrűző és Repatriáló Állomás. Felkerestük őket és csodák csodájára bólintottak az ötletünkre. Nagyon tetszett nekik az ajánlatunk, már egy ideje szerették volna ők is felújítani, újra festetni az elhanyagolt felvételi épületet. A dekorációk készítésének pedig kifejezetten örültek. A téma adott volt: madarak a természetben. Így aztán gyorsan dűlőre jutottunk, közösen kiválasztottuk a tájegység legjellemzőbb madárfajait.

Ennek köszönhetően július közepén el is kezdődhetett az alapozás, ami körülbelül másfél hetet vett igénybe. Utána pedig egymás után készültek a szárnyasok.
Bizony… kihívás volt. Ugyanis a felület rücskössége miatt másképp „működött” az ecset, mint azt megszokhattuk egy sík, teljesen sima felületű falon.

Ahogy arról korábban tudósítottam is, a két művésznek az épület falain vannak közös és egyéni alkotásaik is. Íme a részletek...

H.CS.: - Az én egyéni alkotásom a jégmadár. A választásom nem csak azért esett erre a madárra, mert édesapám egyik versében szimbólumként jelenik meg... hanem lenyűgözött az egyénisége, életstílusa és az élénk türkizkék- rozsdavöröses színekben gazdag tollazata is. Vándorló madár, de általában visszatér korábbi élőhelyére. Kedvencem.

A jégmadár és alkotója- Horváth Csongor Gergő (balról). Mellette a kollégája- Őri Kristóf.

Amikor először jobban szemügyre vettem a fenékpusztai épületet, egyből az ugrott be, hogy erre az objektumra ráférne egy komolyabb „vérátömlesztés”. Mivel jelenleg Madárgyűrűző és Repatriáló Állomásként is üzemel, a téma magától értetődő volt.

A falfestményeknek különlegessége nem csak az, hogy a környéken az első és egyedülálló is a „street art” műfajban... hanem társadalmi szerepük is jelentős. lhívják a figyelmet a madárvédelemre és a balatoni élővilág megőrzésének fontosságára. Nem utolsósorban turisztikai látványosság a vonattal utazóknak. A jégmadár változatos színvilágát méltónak és figyelemfelkeltőnek találtam, hogy az említett célt kifejezze. Ezáltal az épület is több funkciót tud ellátni egyszerre.

Ő.K.: - A nevemhez többek közt az épület jobb oldalán található barkóscinege, a mellette elhelyezkedő függőcinege, a középen lévő MME (Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület) logó, valamint a rétisas „fele” fűződik.

A barkóscinege festmény Őri Kristóf graffitiművész nevéhez fűzödik (jobbról). Bal oldalon az alkotótárs- Horváth Csongor Gergő.

Ugyanis a rétisas anamorfózist- tehát a térben torzuló, de egy fix nézőpontból tökéletes képet alkotó ábrázolást- Csongorral közösen alkottuk. Ez volt az első ilyen közös munkánk, de nagyon élveztük. A jövőben több ilyen jellegű dekorációt tervezünk. Nem mindennapi látvány, ahogy az elsőre értelmezhetetlen, kaotikus szín- és formavilágból egyszer csak összeáll egy komplex felismerhető rajz… jelen esetben a rétisas feje. A kivitelezése kb. másfél hetet vett igénybe. A munkánkat nagymértékben lassította a reggeli óráktól odatűző nyári napsugár. Nem pusztán a hőség miatt, hanem ilyenkor az erős fény hatására a színek kiégnek- vagyis alig látod amit festesz. Sokat kellett gyalogolnunk, ugyanis a rajz festés közbeni ellenőrzéséhez mindig az enyészponthoz kellett visszatérnünk- ez a legtávolabbi ponttól számítva kb. tizenöt métert jelentett. Összességében mintegy húsz kilométert gyalogoltunk Csongorral közösen (mindkettejük arcán széles mosoly).

A madár csőrét leszámítva ecsettel készült a mű. Bátran kijelenthetem, hogy az egyik legjobb, legkelendőbb alkotásunk lett, és nekem is kedvencem. Ennek oka, hogy régóta csodálom a ragadozó madarakat. Kinézetük, megjelenésük, fenséges, szabadságot sugárzó röptük mély tiszteletet vált ki belőlem.

A közös műről, annak részleteiről Csongor beszélt.

H.CS.: - A sas ötlete Kristóf agyából pattant ki, amelyre simán „rákattantam”. Térkihasználás szempontjából is eléggé rendhagyónak és merésznek találtam és én is úgy gondoltam, hogy jó lenne a helyi festészeti kultúra fogalmát egy kicsit átértelmezni. A kivitelezés nem volt egyszerű, mivel az augusztusi kánikula valóban lassította a folyamatot, ahogy Kristóf is utalt rá. Részemről egy nagyon izgalmas feladat és óriási tanulási folyamat volt a megvalósítás.

A művészet számomra olyan terület, ahol nem nagyon tudok kompromisszumot kötni. Megszoktam, hogy öncélúan hozok döntéseket az alkotási folyamatban úgy, ahogy én azt jónak látom. Ez minden alkotó számára nehézség, mivel a fejében él egy kép, amit látni szeretne... és ez csak ritka esetben egyezik a másikéval.

A csoportos alkotásnál fontos az egységes gondolkodás, a jó hangulatú alkotói munka, és a cél, hogy a végén egy kerek egésszé álljon össze a kép. Úgy érzem, a rétisas festménynél a stílusaink remekül kiegészítették egymást, a vizuális élmény önmagáért beszél, és ez a projekt fontos állomása mindkettőnk munkásságának.

Az első elképzelésünk az volt, hogy az érkező vonatok ablakából az oszlopok összemosódásával- egy bizonyos távolságból- lehessen csak látni a sast egy adott pillanatban. Ezzel leginkább a tudatalattit próbáltuk megcélozni egyfajta nyitóképként és felhívni a figyelmet a madárvilágra, hogy a megállóhelyhez érkezve a néző több kisebb, látványos madaras festménnyel találkozhasson, ezáltal vonzóvá tehesse a Madárgyűrűző- és Repatriáló Állomást. Végül a sas nézőpontját annyiban módosítottuk biztonsági okokból, hogy nem a vonatból, hanem az állomás közelében egy bizonyos pontból látható és fotózható.

Kristóf ábrázolásmódja realisztikusabb, szeret földszínekkel dolgozni, szisztematikusan építkezik, szereti a részletességet, az aprólékosabb kidolgozást és a kiszámíthatóságot. Ez azért volt szerencsés, mert én inkább kísérletező típus vagyok, szeretek elrugaszkodni az alapmintától, lendületes gesztusokkal dolgozom, kedvelem az élénk színek használatát, az összképet tartom mérvadónak, hajlamos vagyok túlzásokba esni, simán kombinálok egymástól eltérő színekkel, ami sokak számára elsőre hajmeresztőnek tűnhet. Szóval a festészet egy kicsit nekem a főzéshez hasonlít: Ha érzem, hogy kell még hozzá só, bors, akkor teszek még oda, ízlés szerint. Van, hogy elsózom… (hangos nevetésben tör ki)

A művészek és a nagyközönség egyértelmű kedvence lett az anamorf rétisas fej. Nem véletlenül. A második oszlop mögül Őri Kristóf, a harmadik oszlop mögül pedig Horváth Csongor Gergő kandikál ki.

Bizonyára fontos két ilyen művészlélek számára a Flora és Fauna tisztelete és szeretete...

H.CS.: - Mindig is rendkívül fontosnak éreztem környezetünk megóvását, de a drasztikusan gépiesedő világ és a modernizált társadalom, illetve a klímaváltozás hatásai is sokkal erősebben fordítanak a természet felé.

Ő.K.: - Teljes mértékben egyetértek Csongorral. Minden lehetséges eszközzel arra kell törekednünk, hogy védjük a természetet, annak állat- és növényvilágát. Úgy gondolom, ezzel a projektünkkel mi is jó példát mutattunk.

Beszélgetésünk záróakkordjaként a művészek terveire és céljaira voltam még kíváncsi.

H.CS.: - Egyénileg a portréfestés és figurális ábrázolás a fő profilom, emellett szeretném, hogy az egyedi alkotásaim is minél szélesebb réteghez eljussanak. Így természetesen a street art műfajon belül is fontos számomra a folyamatos fejlődés, az egyre színvonalasabb művek létrehozása, ezáltal egy barátságosabb környezetet teremtve. Emellett célom közelebb hozni az emberekhez a képzőművészetet, hogy az otthonukon, autójukon, bútoraikon kívül egy-egy színvonalas, egyedi műtárgy gazdáiként is kifejezhessék önmagukat.

Itthon sajnos még gyerekcipőben jár a kortárs művészet iránti érdeklődés, amely külföldön már természetes eleme a társadalom mindennapjainak. Az egyedi kül- és beltéri dekorációk is ennek szerves részét képezik. Erre a filmipar is egyre nagyobb figyelmet fordít a díszletek megjelenítésében. Ahogy egy jól megválasztott egyedi kortárs festmény szerepe azontúl, hogy dekorációként nagyon fel tudja dobni az otthonunkat és menő dolognak számít; úgy fontos az is, hogy eszmeisége, szín- és formavilága tükrözze egyéniségünket, és pozitív irányba lendítse a hangulatunkat. Azt hiszem a műalkotás az életben olyan ritka dolgok egyike, amely az idő múlásával is értéket fog képviselni, mivel egy szeletet hagy az alkotó szelleméből- zárta magvas gondolatfüzérét Horváth Csongor Gergő, majd graffitiművész kollégája is megosztotta elképzelését a terveiről: - Minél több üres falon szeretnénk ott hagyni a névjegyünket. Több hasonló vagy éppen teljesen más stílusban készült művel tudnánk előrukkolni, elősegíthetnénk az itteni elmaradott és elhanyagolt vizuális kultúra fejlődését. Szeretnénk ha mások is felismernék, milyen pozitív hatásai vannak egy ízlésesen megfestett falnak az egyszínű szürkével szemben. Mondom ezt úgy, hogy a szürke a kedvenc színeim egyike.

Szívesen veszünk részt a jövőben is hasonló projektekben, megrendeléseket kül- és beltérre korlátozott számban továbbra is vállalunk, leginkább a lakóhelyünkhöz közel.

Köszönöm, köszönjük a lehetőséget! Töretlen tisztelet és köszönet Szüleimnek, Családomnak, Barátaimnak és minden emberi lénynek... aki óvja és védi a természetet!

 

Fotók: Varga Júlia- Fenékpusztai Madárgyűrűző és Repatriáló Állomás