Ki van jelen

Oldalainkat 106 vendég és 0 tag böngészi

Időjárás

Felhőkép

Újabb ékkővel gazdagodott a tapolcai Nohab- emlékhely

Tapolca- Ahogy a cím is utal rá, „Négyeske” mellett- június 4- től- egy „asztal” is várja az érdeklődőket. Ennek részleteiről kérdeztem Simonné Visi Erzsébetet.

- „Négyeske”- 2015. decemberi- hazatérésekor kaptuk a felajánlást a dombóvári járműjavító műhelyének vezetőjétől egy különleges alkatrész ajándékozására.

Francz József az M61 005- ös Nohab selejtezésekor megmentette a motorforgató lendkereket, amelyet „Négyeske” torzója mellé egy asztalkaként képzelt el. 2017 decemberére a dolgos dombóvári kezek munkájának köszönhetően elkészült az ajándék. A Nohab- találkozón előzetesen már bemutattuk a nagyközönségnek- tájékoztatott Betti, majd a folytatásban azt is elmondta, hogy a tárgy végleges elhelyezésére a konténerek elbontása után, az állomásépület felújításának záróakkordjaként kapott engedélyt.

A MÁV Szombathelyi Igazgatóságának szakemberei a terület rendezését, a virágosítást és a Nohab- asztal kihelyezését éppen a „Négyeske” balesetének tizenkilencedik (19.) évfordulójának napján fejezték be.

Simonné Visi Erzsébet tájékoztatója végén köszönetét fejezte ki a felajánlónak, az elhelyezést engedélyezőknek és kivitelezőknek, valamint néhai édesapjának- Visi Jánosnak, aki Francz József úrral kollegiális és baráti viszonyt is ápolt. Így valósulhatott meg és gazdagodhatott a Nohab- emlékhely egy újabb ékkővel.