Ki van jelen

Oldalainkat 44 vendég és 0 tag böngészi

Időjárás

Felhőkép

Ismét egy nívós versenyt rendeztek a tapolcai galambászok

Tapolca- A Batsányi János Galamb- és Kisállattenyésztő Egyesület minden évben megrendezi hagyományos seregszemléjét. Idén- november 26-27- én- a város vezetésének köszönhetően egy új helyszínen, a Batsányi János Gimnázium tornatermében valósulhatott meg a program. Tóth Iván elnök készséggel válaszolt a kérdéseimre.

Tóth Iván (alábbi fotón) beszélgetésünk elején elmondta, hogy általában októberben rendezik meg a tradicionális kiállításukat a környező települések egyesületeivel karöltve (Zalaegerszeg, Csabrendek, Ajka, Keszthely, Nemesvámos), majd konkrét számadatokkal is szolgált:

 

Tóth Iván, a szerveződés elnöke köszöntötte a szép számú egybegyűltet, tagtársakat és érdeklődőket egyaránt.

 

- Ezen a kiállításon 235 galamb volt látható, ezeket az Országos Bíráló Egyesülettől delegált tagok minősítették, akik idén Horváth Csaba, Futó Gábor, Péntek László és Szigeti Sándor voltak. Ezt követően fajta- leírás és fajtajelleg szerint kapták meg a kiváló minősítést, az Oklevelek mellett kiosztottunk Tapolca győztes és Tiszteletdíj serleg elismeréseket is. Az előbbiből tizennégyet, az utóbbiból tizenegy darabot, és mintegy félszáz kiváló minősítésű galambbal büszkélkedhettek a tenyésztők.


Értékes díjakkal, elismerésekkel lettek gazdagabbak a tenyésztők.

 

A szerveződés nevében helyet kaptak a kisállatok is, erről is kérdeztem az elnököt, aki rámutatott: a rendezvény galamb kiállítás, de a cégbíróságnál úgy van bejegyezve már 1982- től, ahogy a nevükben is olvasható. Ezért adtak teret most is néhány kisállatnak (nyulak, fürjek, tyúkok).

A Dunántúli King Klub kiállítása is itt lett volna, ami a tapolcai egyesület rendezvényénél nagyobb volumenű, azonban közbeszólt a madárinfluenza. Örömének adott hangot, hogy a szerveződésük tagjai között tudhatják dr. Vecsera Ervint, aki egyben az állatorvosi teendőket is ellátja.


A kiállításon helyet kaptak a kisállatok is (nyulak, tyúkok, fürjek) is.

 

Az elnök úr nyilatkozatából kiderült, hogy nem pusztán kiállításról, hanem egy seregszemléről, nívós versenyről is szól ez a történet. Kiemelte, hogy már novemberben elkezdődik és folytatódik a többi egyesület székhelyén. Ugyan kiállításként hirdetik meg, de versenyről, megmérettetésről is szó van. A különböző fajtákon belül, a fajta- leírás szerint milyen minőségű galambokat tenyésztenek a tagtársak. A meghatározott standardot mindenkinek be kell tartani, ezért is nyomatékosította beszélgetésünk elején Tóth Iván, hogy az OBE négy delegált bírája minősítette a madarakat, mint utólag elmondták, döntő többségében jó minőségű galambokkal rukkoltak elő a tenyésztők.

 

Tóth Iván egyesületi elnök Merácz Árpádnak adja át az Oklevelet.

 

Laikusként az is érdekelt, vannak- e kiemelkedő tenyésztők, vagy ez a rendszer másképpen működik. Fejét csóválva válaszolt Tóth Iván: - Nálunk nem így üzemelnek a dolgok. A már említett helyszínekre általában más bírákat delegálnak, akik más szemmel látják a minősítendő galambokat. Például: előfordul, hogy a tenyésztőtársam ide egy 96 pontos galambot hozott, de lehet, hogy a következőnél már csak 95- re lesz elég. Érdemes a fajta- leírás szerint minősíteni önmagunknak a madarunkat, igaz, a végső döntés a bírák kezében van, szubjektív megítélésük szerint alakul ki a végeredmény. Summázva, itt nem igazán lehet beszélni az említett kritériumok miatt galambtenyésztők Messijéről, vagy Ronaldojáról beszélni (mosolyog).

 

A legfiatalabb tenyésztő- Kamondi Bence, kezében az Oklevéllel és a Tiszteletdíj kategória serlegével, amelyet kiváló minősítésű Parlor pergő galambjáért kapott.

 

Az anyagiak… gondolom a kedves olvasókat is érdekli, mennyire költséges hobbi a galambok tenyésztése. A szerveződés elnöke gondolkodás nélkül, azonnal választ is adott. Hangsúlyozta, hogy elsősorban a madár fajtájától és minőségétől függ. Példaként említette a King galambokat, amelyeknek egyes példányai százezer forintnál is értékesebbek. A kisebb röp- vagy pergőgalambokat általában 500 és 5000 forint árban lehet eladni. Ez a minőség függvénye.

 

235 galambot tekinthettek meg az érdeklődök a tapolcai kiállításon.

 

A tapolcai kiállítás és verseny után jön a következő. Erre a következő év január harmadik hétvégéjén kerül majd sor a csabrendekiek rendezésében. Majd ezt követően Nemesvámoson mérettetik meg madaraikat.

Terveik közt szerepel, hogy bővítsék a taglétszámot, minél több fiatal tenyésztőt bevonni az egyesület munkájába, illetve szakmailag is támogatni. Nem utolsósorban a tenyésztési folyamatot még magasabb színvonalra emelni, valamint szorosabb kapcsolatot kialakítani a környező és távolabbi egyesületekkel, azok tagjaival.

Tóth Iván zárszóként megköszönte a szerveződés minden tagjának és a támogatóknak az önzetlen segítségét: Dobó Zoltán polgármesternek, a rendezvény főtámogatójának, Tapolca Város Önkormányzatának, Szigligeti Közös Önkormányzatnak, Lesenceistvánd, Zalahaláp, Uzsa Közös Önkormányzatának, Balatonederics község Önkormányzatának, Sáska község Önkormányzatának, Kis kedvencek boltjának (Tapolca, Nagyköz utca 7.), valamint a Tópart Bisztró & Szent Antal Bormúzeumnak (Taplca, Arany János utca).

 

A kiállítást megtekintőknek igazi csemege volt a szebbnél szebb galambok látványa.