Bejelentkezés

Ki van jelen

Oldalainkat 25 vendég és 0 tag böngészi

Időjárás

Felhőkép

Osho: A szeretet ereje 5.

"Osho az egyén életének legfontosabb kérdéseire fókuszál. Könyvei belső lényünket és a létezés minőségét firtató kérdések boncolgatásával időtálló, minden korban időszerű gondolatokkal támogatják az élete értelmét és célját kereső ember fejlődését. A szeretet ereje című kötetben Osho látókörünket tágítva rámutat, hogy a szeretetnek számtalan megnyilvánulási formája létezik, nem korlátozódik kizárólag a "másikra", és értékes segítséget ad az igazi szeretetet és szerelmet keresők számára." (Osho: A szeretet ereje- részlet)

 

Az érvényesülni akarás és a bizonyítási kényszer mögött meglehetősen egyszerű pszichológiai jelenséget fedezhetünk fel. Minden gyereknek szinte születésétől fogva állandóan azt kell hallgatnia, hogy ő nem olyan, amilyennek lennie kellene. Vannak fegyelmezési szabályok, vannak parancsolatok, vannak elvárások, amelyeket teljesítenie kell. És ha erre nem képes, elkezd kialakulni benne a kisebbségi komplexus. Hiszen úgy tűnik, hogy mások teljesítik az elvárásokat, egyedül képtelen rá. A kisebbségi komplexus pedig olyan alapvető elmebetegség, amelyből aztán egy sor kórság adódik.

 

Egyetlen gyermek sem születik kisebbségi komplexussal. A szülők, a tanárok, a papok, a társadalom, a kultúra felelős azért, hogy idővel kialakul bennük. És a gyermek úgy érzi, ettől a kellemetlen érzéstől csak úgy szabadulhat meg, ha elkezdi bizonyítani, hogy márpedig ő igenis képes megfelelni mások elvárásainak. És ezzel elég szánalmas helyzet alakul ki.

A gyermek ugyanis nem a saját mentális lehetőségeit fejleszti, hanem a mások által rögzített irányvonalakat követi. Valaki más lesz belőle, mint amit a saját természete diktált volna. Így persze soha nem lesz boldog, egy életre megnyomorodik a lelke. És lehet, hogy sikerül érvényesülnie, lehet, hogy nem tudja bizonyítani, hogy értékes, vagy lehet, hogy tudja bizonyítani- az már teljesen mindegy: akkor is nyomorult marad.

 

Ha mások előtt bizonyítani tudja, hogy értékes, akkor tisztelni fogják, ő pedig majd szépen mosolyog, de a lényében legbelül nem nyílnak virágok. Lehet, hogy tiszteletet parancsoló személy válik belőle, de mélyen belül tudni fogja, hogy becsapta magát. Elkövette a lehető legsúlyosabb bűnt: hűtlen lett a saját természetéhez. Ezzel pedig szembement a létezéssel, míg a sok marhára hallgatott. Ha sikerül végigjárnia ezt az utat, nyomorult lesz. Ha nem sikerül, akkor meg pláne. Hiszen elbukott. Kiderül, hogy a többieknek volt igaza, ő eleve kicsi, kevés, értéktelen, nem a sikeresek közt van a helye, hanem az alja nép között. És ez fáj- hiszen egyetlen individuum sincs magasabban, sem alacsonyabban a többinél.

 

Ez alatt azt értem, hogy mindenki egyenlő. Nem vagyok én kommunista. A kommunizmus szerintem idejétmúlt eszme. Ugyanúgy halott, mint a kereszténység, a buddhizmus vagy az iszlám. Én teljesen másképp közelítek ehhez a kérdéshez.

 

A múltban két lehetőség létezett: az emberek vagy egyenlők- egyenlőséget minden emberi lénynek-, vagy nem. De szerintem van egy harmadik is: az emberek egyediek, összemérhetetlenek. Nem lehet őket összehasonlítani, így aztán hogy mondhatnánk, hogy valamelyik magasabb, a másik meg alacsonyabb rendű? Miért, a gólyahír talán alacsonyabb rendű, mint a rózsa? Ugyan már, mi alapján mondhatnánk ilyet? Mindegyik olyan, amilyen, a maga egyediségében.

Az egész létezés csak egyedi tervezésű embereket hoz létre.

Nem sablonokkal dolgozik. Ezért aztán az egyenlőség vagy egyenlőtlenség kérdése fel sem merül. Gyökerestül ki van irtva.”

(Osho: A szeretet ereje- 68-69. o.)